Szeretnénk felhívni figyelmét a termeléshez kötött szálas fehérjetakarmány-növény termesztési támogatásra vonatkozó alábbi jogosultsági kritériumokra, valamint a kapcsolódó, idei évtől megváltozó kaszálási határidőre.
A korábbi években termeléshez kötött szálas fehérjetakarmány-növény támogatás igénylésekor az adott kultúrát – alapesetben – évente július 1-jéig kétszer is le kellett kaszálni a jogcím feltételei szerint. (A friss két- vagy többéves kultúra telepítések és felülvetések esete lehetett kivétel, ahol augusztus 1-jéig történő egyszeri kaszálás volt a kritérium.)
A vonatkozó támogatási rendelet módosítása alapján azonban az idei évtől a szálas fehérjetakarmány-növény termesztési támogatással érintett területek esetében elegendő a kultúrát évente egyszer, legkésőbb szeptember 30-ig lekaszálni a jelen támogatási jogcímnek való megfelelés érdekében.
(Többször is lehetséges, de ezen határidőig legalább egy kaszálásnak meg kell történnie az adott évben.)
Fontos, hogy továbbra is hatályban van azon követelmény, miszerint a többéves művelésre alkalmas kultúrának a támogatási kérelemben bejelentett tábla legalább 80%-án összefüggő állományként jelen kell lennie.
Keverék esetében a telepítés évét követő évben támogatható a keverék összetevőjéből fennmaradó növénykultúra.
Ismételten felhívjuk figyelmét, hogy – többek közt – a kaszálási műveletek (bárminemű) és termőhely borítottságok műholdas nyomon követése folyamatos a kifizető ügynökség részéről, így kiemelten szükséges ügyelni a fenti előírások betartására.
Vonatkozó jogszabály:
- 19/2024. (IV. 9.) AM rendelet a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól.
Indexkép forrása: canva